Egy középkorú hölgy rosszullétre panaszkodott, majd hirtelen elájult, ezután elkezdett dőlni belőle a vér.
Az egyik szemtanú szerint horrorfilmhez hasonló jelenetek zajlottak le: mindent ellepett a vér, az egyik széket később ki is kellett emelni, annyira átázott a kárpitozása.
A nőn egy a gépen utazó orvos próbált segíteni, de nem tudta elállítani a vérzést.
Úgy tudni, a négyfős család szilveszterezni utazott volna Abu-Dzabiba, az édesanyát néhány héttel ezelőtt operálták – a műtét utáni heg szakadhatott fel, ez okozta a csillapíthatatlan vérzést.
A gép végül négyórás késéssel érkezett meg eredeti céljához – írja a lap.
FRISSÍTÉS!!! A Wizz Air péntek délután nyilatkozatot juttatott el lapunkhoz az ügyben, melyet teljes terjedelmében közlünk.
„A Wizz Air december 28-i, Budapest és Abu-Dzabi között közlekedő járatát kénytelen volt megszakítani az egyik utas komoly egészségügyi panaszai miatt. A személyzet azonnal a segítségére sietett két fedélzeten tartózkodó orvossal, akik szintén a repülőgép utasai voltak. A Wizz Air munkatársai úgy ítélték meg, hogy a járat átirányítására, az utas mielőbbi kórházba szállítására van szükség, így a nemzetközi szabványnak megfelelő sürgősségi jelzést adták ki. Ezt követően landolt a gép az Esenboğa Nemzetközi Repülőtéren, Ankarában, onnan az utast azonnal kórházba szállították. Személyiségi jogok miatt többet nem árulhatunk el a részletekről.
A Wizz Air személyzete a protokollnak megfelelően járt el. A járat az ankarai leszállást követően folytatta útját Abu-Dzabiba.”
Címlapkép forrása: Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images